Farkas Olívia - gordonka

Farkas Olívia gordonka

Farkas Olívia (Vivi) vagyok, 22 éves, negyedéves gordonka szakos. 9 éve tanulok e nagyszerű intézmány falai közt, ma is ugyanolyan lelkesedéssel, mint idekerülésemkor.

 

A zenésszé váláshoz vezető út első és meghatározó élményét szülővárosomban Várpalotán szereztem, ahol Szili Gabriella a helyi zeneiskola tanára kezdett tanítani csellőzni, még 6 éves sem voltam.Kiváló tanárnőmmel az első sikereket az Országos Friss Antal Gordonkaversenyen szereztük, első helyezéssel jutalmaztak korcsoportomban.

 

Itt figyelt fel rám Onczay Csaba, az akkori zsüri elnöke, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, aki onnantól kezdve felügyelte művészi nevelésemet. Meghívott kurzusaira, rendszeresen dolgozott velem.

Európai sikerek következtek (Ausztria, Németország, Horvátország), nemzetközi versenyek első helyezései, majd bekerültem az Akadémia Kivételes Tehetségek Osztályába, ahol Onczay Csaba professzor úr - immár hivatalosan is - szeretett tanárommá vált.

 

Az utóbbi években Mező László professzor úrtól is rengeteget tanultam, és Devich János nagyrabecsült kamarazene tanárom is egyengeti utamat - nagy köszönet érte.

 

Mára tehát a zene és az Akadémia életem meghatározó részévé váltak, és ha teszek is időnként kitérőket egy-egy kurzus, szemeszter idejére (három nyáron keresztül hallgattam a világhírű, Amerikában élő magyar származású professzor Starker János óráit, valamint évente rendszeresen járok a Semmeringi Nyári Akadémiára), mindig ide térek vissza, ide térek HAZA.

 

 

 
Az ízlés valaminek a tagadása. A zseni állít, mindig csak állít. (Liszt)