Söndörgő Együttes

Söndörgő Együttes 1995-ben alakult Szentendrén. Részben a családi hagyományok, részben
pedig a délszláv népzenéhez való személyes vonzódásunk miatt tűztük ki célul e különösen gazdag és értékes hagyomány ápolását. Gimnáziumi éveinkben ismertük meg egymást, és kezdtünk el együtt zenélni.
Az archaikus népzene koncertszerű bemutatására és stílusos hangszerelésére törekszünk.
Nagy népzenekutatók - Bartók Béla, Vujicsics Tihamér - gyűjtéseit és a napjainkban is fellelhető délszláv népzenei hagyományt tanulmányozzuk.

Zenekarunk jellegzetes hangszer összeállítása a tamburazenekar, mely alkalmanként harmonikával, furulyával egészül ki. A balkáni dallamokban különböző fúvósokat (klarinét,kaval,szaxofon), dobokat (tarabuka,tapan), és pengetős hangszereket (litárka)  használunk.

1998-tól Eredics Gábor kamarazene óráit látogattuk a Kalász Művészetiskolában.
2000-ben a Magyar Rádió II. Népzenei Versenyének első helyezettjei lettünk,
elnyerve ezzel a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Táncház Egyesület különdíját is.
2001 őszén jelent meg első nagylemezünk, Oj stari címmel, majd 2001-2004 -ig a
Váci Zeneművészeti Szakközépiskola népzenei tanszakán tanultunk.
2001 szeptemberében Miquéu Montanaro improvizációs kurzusát látogattuk Olaszországban
a Eurofolk mesterkurzuson.
2002-től a Vígszínház Legenda a lóról című darabjában zenélhettünk, majd a következő évadtól a Revizor című darab zenei betéteinek szerkesztésére kaptunk megbízást a Vujicsics Együttessel.
A 2003-as filmszemlén, Szomjas György: Vagabond című filmjében szerepeltünk, majd a filmben közreműködő zenekarokból alakult Vagabond Banddel országos turnékörútra indultunk. E film kapcsán ”Makedonsko Oro” című számunk felkerült a Kelet-Európai filmzenék válogatáslemezére.
2002 –től 2006-ig minden évben megrendeztük Söndörgő Fesztivált.
2003 áprilisában alakítottuk meg a Söndörgő Egyesületet, melynek célkitűzése, hogy minél szélesebb körben megismertesse a délszláv zenei kultúrát.


Jelentősebb koncertek:
1997-2006: Kaláka Fesztivál - Diósgyőr
1998-2004: Sziget Fesztivál - Budapest
1999:           Vujicsics 25 - Zeneakadémia Nagyterem
                     Festival Plectro- Spanyolország
2001:           Eurofolk- Olaszország
2002:           Lemezbemutató koncert - Millenáris Park
                     Festival Teathro- Olaszország
                     Klikk Fest- Szlovákia
                     Söndörgő - Zeneakadémia Nagyterem
2003:           Művészetek Völgye Fesztivál- Kapolcs
                     Söndörgő Fesztivál- Szentendre
                     Recontres musiques et danses traditionnelles- Franciaország
2004:           Festival Redentore Etnica - Olaszország
                     Hradiste Filmfesztivál - Csehország
2005:           Ferus Mustafov + Söndörgő - Macedónia
                      Aonach Ros Cré - Írország
                     Harmincéves a Vujicsics Együttes - Nemzeti Hangversenyterem
                     XVI. Pécsi Folknapok - Nemzetközi Népzenei Fesztivál
2006:           Művészetek Völgye, Kapolcs - Klastrom színpad
                     VI. Bisernica Janike Balaža tamburafesztivál és verseny, Novi Sad (Újvidék)
2007:           Sebestyén Márta "Márta dalai" c. koncertje, Művészetek Palotája
                     SargFabrik  - Balkan festival, vendég: Ferus Mustafov, Herczku Ágnes
                     Southbank Centre, Queen Elizabeth Hall (London) - Balkan fever, vendég: Ferus Mustafov
                     Művészetek Völgye, Öcs - Kőfejtő
                     Sziget Fesztivál, Világzenei nagyszínpad (Budapest), vendég: Ferus Mustafov
                     Balkán Világzenei Fesztivál (Pécs), vendég: Ferus Mustafov, Herczku Ágnes
                     VII. Bisernica Janike Balaža tamburafesztivál és verseny, Novi Sad (Újvidék)               
                     Sebestyén Márta karácsonyi koncertje, Zeneakadémia (Budapest)

 

 

Honlpa: www.sondorgo.hu

 
Muzsikusok százait tanította meg a zenélés lényegére, az olyan zenélésre, amelyet nem lehet zsúfolásig megtelt hangverseny-termekkel mérni, mint ahogy az igazságot is csak az örökkévalósággal mérhetjük. (Starker János Weiner Leóról)