Alapozó ismeretek:
Általános szakmai ismeretek és készségek:
Alapozó ismeretek
A képzés célja:
a hallgatók megismertetése a filozófia alapvető elméleti fogalmaival; általános filozófiatörténeti ismeretek nyújtása; filozófiai szakszövegek olvasása és közös értelmezése révén retorikai, logikai és szakszövegértési képességek fejlesztése.
A tantárgy felépítése:
1. szemeszter
Bevezetés: a filozófia fogalma, történeti és jelenkori jelentősége. Viszonya a valláshoz, a tudományhoz, a művészethez és az ideológiához. – Preszókratikusok – Platón – Arisztotelész – Sztoa és szkepticizmus – A középkor bölcselete: Aquinói Szt. Tamás és a skolasztika – Reneszánsz, reformáció és tudományos forradalom. F. Bacon – Descartes és a racionalizmus – Locke és az empirizmus – Berkeley és Hume – Francia felvilágosodás – Kant – Schopenhauer – Hegel és a német idealizmus – Konzultáció, az értékelés előkészítése.
2. szemeszter
Comte és a pozitivizmus – Nietzsche – Freud – M. Schlick, K. Popper és a logikai pozitivizmus – Wittgenstein és a nyelvfilozófia – Heidegger – Sartre és az egzisztencializmus – Th. Kuhn és a tudományfilozófia a XX. század utolsó harmadában – Gadamer és a hermeneutika – Feyerabend és a posztmodern – Derrida és a dekonstrukció – Rorty és a neopragmatizmus – Összefoglalás: a filozófiatörténet áttekintése – Konzultáció, az értékelés előkészítése.
Ajánlott szakirodalom:
Anzenbacher, Arno: Bevezetés a filozófiába (Bp., 1994)
Störig, Hans Joachim: A filozófia világtörténete (Bp., 2002)
Filozófiai kisenciklopédia (Bp., 1993)
Politikai filozófiák enciklopédiája (Bp., 2003)
Filozófiai kalauz (Bp., 1997)
Számonkérés módja:
Mindkét szemeszter végén kollokvium
Az értékelés előre megadott tételek kidolgozása alapján írásban és szóban történik.
A tantárgy felépítése:
I. Az esztétika jelentése, eredete, tárgya, társ- és segédtudományai
Az esztétikai gondolkodás filozófiai és mesterségi hagyománya – A „kallisztikai” és az „általános művészetelméleti” felfogás – A társ- és segédtudományok három fő csoportja: a) humán- élettani b) természettudományi c) történeti.
II. Az esztétika sajátos jellege
Tudományos és művészi gondolkodás – szó-fogalom, kép-fogalom, digitális közvetítés-analóg megjelenítés,
a közvetlen érzékszervi recepció, az egyesként megjelenítő általános, c) az intenzív totalitás. – Mimészizs és poiészisz, utánzás és alkotás; az esztétika gnószeológiai és ontológiai szemlélete; a műalkotás, mint a létezés autonóm módja.
III. Az esztétikum emberközpontúsága
Antropomorfizmus - antropocentrizmus – A mágikus kultúra emberszerű világképe – Az érzelmek jelentősége a) egzisztenciális, élettani beágyazottság b) személyes és közösségi, értékelő és cselekedtető funkció c) érzelem és művészet, a katharzis.
IV. A különös és a tipikus
A különös, mint filozófiai kategória – A művészi különös, mint tipikus: klasszika és romantika, „ideális” és „reális” művészetszemlélet; statika és dinamika – A tipikus történelmisége; tipikus helyzet - tipikus jellem.
V. A művészetek osztályozása
Az osztályozás különböző nézőpontjai a történelemben – Egyidejű és folyamatos művészi megjelenítés, „testek” és „cselekvények”: Lessing: Laokoonja – Vizuális és auditív befogadás – Tárgyszerűség és funkció; a zene helye a művészetek rendszerében.
VI. A zene esztétikai értelmezésének különböző történelmi hagyományai
Az „utánzás”-esztétika – A beszédszerűség, mint magyarázó elv; az „érzelem” esztétika – A Pythagoreus hagyomány; számszerűség, kozmikus értelmezés és számmisztika – Zeneesztétikai agnoszticizmus.
VII. A zene, mint az emberi kommunikáció sajátos közlő eszköze
A zene eredetére vonatkozó különböző felfogások – A zene kialakulásának forrásai a közösségi létben – A hallás jelentősége az emberi tájékozódásban – Zörej és zenei hang; a zene szenzuális- élettani és jelentésközlő funkciója; kinesztéziás és térszerű zene-érzékelés – A zenei hangmagasságok és időtartamok rendje, két és három elem logikája, hangrendszerek, dallam-elemek felépülése, jelentő funkciója; többszólamúság – A zenei cselekvény, mint a létezés folyamatának folyamatos, szervezett, hangzó modellje.
VIII. A zene és az emberi kommunikáció különböző tartományai
Zene és gesztus a) a zenei gesztus, mint emberi magatartásformák hallható közlése b) a zenei gesztika történelmi hagyománya; kheironomia, neumák, hangjegyírás c) a közösség zenei módon szervezett gesztus-rendjei: a táncok, történelmi és zenetörténeti jelentőségük – Zene és beszéd a) közös akusztikus jellegük, átmeneteik, kölcsönösségük b) közös gesztikai hátterük; a beszéd hallható gesztika c) zene és beszéd megkülönböztető jegyei α) a beszéd a tárgyi-fogalmi közlés és megjelölés módja β) a zene az összefüggések tárgyiasságon túli hangzó megjelenítése γ) érintkezésük sajátos terülezte a költői nyelv.
IX. A zene és külső környezete
Zene és mozgás, zene és tér; zenei tér-szimbolika – Szünesztéziás jelenségek, látási képzettársítások, zene és fény, zene és szín – A hangutánzás köre, problematikája.
X. Tartalom és forma általános, esztétikai és zenei problémái
A műalkotás formálódásának logikai mozzanatai: tárgy, eszme, téma, műfaj, szerkezet, előadás, stílus – A forma, mint a létezés módja; a művészi formálás, mint a szemléltetés módszere, sűrítés és ellenkezője – A zenei tartalom és forma történelmi problematikája; abszolút és program-zene vitája; a zenemű programjának helyes értelmezése.
XI. A művészet társadalmi életmódja
A művészi alkotás maradandóságának kérdése: korhoz kötöttség és koron felüliség egysége és ellentmondása – A zene a társadalmi függőség és igény függésében, a hangszerek, fejlődésük és használatuk történelmi példái.
XII. A szép problematikája
Kant félreértett formulája – A szép, mint a jelenségben adekvát módon szemlélhető lényeg – A szép és a többi esztétikai kategória – A szép és más érték-szférák kölcsönhatása, keveredése – A szép és az emberi szépség-eszmény – A szabad birtoklás és azonosulás élménye a szép átélésének feltétele – Való és kellő, „Sein” és „Sollen” dialektikája a művészi megjelenítésben; igaz és kellemes – A szép, mint a megvalósult kellő szemlélhetősége, élménye.
Számonkérés módja:
1. szemeszter végén minősített aláírás, a 2. szemeszter végén kollokvium.
Az értékelés előre megadott tételek alapján szóban történik.
A tárgy feladata:
A zenészek egyetemi szintű oktatásának fontos kiegészítő része olyan stúdiumok sora, melyek a művelődés széles területén nyújt nekik a középiskolánál magasabb szintű tájékozódási lehetőséget. Számolni kell ugyanis azzal, hogy – más egyetemi hallgatókkal szemben – a hivatásos zenész kisgyermek kora óta napi 4-5 vagy még több órában hangokkal foglalkozik, középiskoláját többnyire szakiskolában végezte. Ugyanakkor a zenei munka erős szellemi dimenziója a történelem folyamán mindig fogékonnyá tette művelőit más művészetek és szakmák előtt. E stúdiumok funkciója azonban nem az, hogy egy meghatározott ismeretkörrel járuljon hozzá a zenei tárgyakhoz, hanem az, hogy általában a tágítsa a hallgató intellektuális és érzelmi horizontját, egyben ellensúlyozza is a zenei tanulmányok egyoldalúságait. A hallgató hangszerének adottságai és egyéni tehetsége jelentős szerepet játszik annak eldöntésében, hogy a kultúra melyik területéről akar magasabb szintű tapasztalatokat szerezni.
Éppen ezért az egyetem több kulturális területet megnyit a hallgatók előtt, melyekből mintegy kötelezően választható tárgy-együttesből a hallgató alakíthatja ki a kurrikulumot. A pusztán közművelődési szint túlhaladását a szakma legjobb szakembereinek meghívásával kell elősegíteni. Emiatt a tárgyért felelős oktató megjelölésén túl nem kívánatos állandó oktatók alkalmazása, mert ez vagy a szakszerűség megőrzése ellen hatna, vagy – alacsony óraszámok tudomásul vételével – az egyetem számára gazdaságtalan lenne. Az azonban kívánatos, hogy bizonyos stúdiumok bevált vendégelőadók visszahívásával ismét és ismét megjelenjenek a tanévi programokban.
A kurzusok tárgyát úgy kell meghatározni, hogy az anyagban való elmélyedésre alkalmat adjon. A lehetséges tárgykörök:
- művészettörténet
- szövegértés és -fogalmazás (stilisztika)
- verstan
- színháztörténet és dramaturgia
- művelődéstörténet
- egyháztörténet
- a magyar irodalmi nyelv
- irodalomtörténet és műelemzés
- néprajz
- várostörténet
- eszmetörténeti mozgalmak
- általános stílustörténet
A szakirodalom a meghirdetett témához igazodik. Példaképpen néhány alapmű:
- Magyar Értelmező Kéziszótár
- Arany János tanulmányai
- Szepes Erika – Szerdahelyi István: Verstan. Budapest, 1998.
- Mezey László: Deákság és Európa. Irodalmi műveltségünk alapvetésének vázlata. Budapest, 1979.
- Győrffy György: István király és műve. Budapest, 2000.
- Aradi Nóra – Marosi Ernő – Beke László: A magyarországi művészet története. Budapest, 1987.
- Marosi Ernő: A középkor művészete. Budapest, 1998.
Számonkérés módja:
Az egyetem évente 4-5, egyenként 1 kredit értékű (heti 1 kontaktóra és 1 további munkaóra) kurzust hirdet, melyből a hallgatók (évfolyamra való tekintet nélkül) választhatnak. A hallgatónak a BA ciklusban 4 kreditet kell szereznie.
Az egyes kurzusok végén gyakorlati jegy.
Az általános zenetörténet tantárgy mindenekelőtt a nyugati civilizáció zenéjének legfontosabb korszakaival, irányzataival, stílusaival, műfajaival, alkotóival és műveivel, előadóművészetével illetve zenei életével ismerteti meg a hallgatót. Csak érintőleg foglalkozik más (keleti, afrikai) kultúrák zenéjével, népzenével, jazzel illetve a magyar zenével – ez utóbbi történetének részletesebb bemutatása a magyar zenetörténet tárgy feladata. A tanárnak minden szemeszterben fel kell mutatnia a változások fő tendenciáit, azok vélhető okait, társadalmi-történelmi-társművészeti hátterét, anélkül azonban, hogy a zenetörténeti eseményeket egyszerű „fejlődéstörténetként” értelmezné.
Miután egyelőre nem áll rendelkezésre elfogadható, korszerű, a zenetörténet egészét vagy legalább nagyobb részeit átfogó magyar nyelvű tankönyv, illetve jegyzet, a tanár feladata, hogy olvasmányokat, könyveket, esetleg könyvekből fejezeteket jelöljön ki, amelyekből a hallgató – órákon készített jegyzetei mellett - a vizsgára készülhet. Az egyes tárgyköröknél tájékoztató jelleggel adjuk meg a legfontosabb magyar nyelvű szakirodalmat (mindig a magyar kiadás dátumával, s csak a legfontosabb adatokra szorítkozva). Minden szemeszternél használható könyv (bár fenntartásokkal): Schonberg, H. C: A nagy zeneszerzők élete, Bp, 1998.
I. A zene keletkezésével kapcsolatos elméletek; az ókori kultúrák zenéje, részletesebben az ókori görög zene; a kereszténység zenéje; a középkori világi zene; az európai többszólamúság kialakulása (a 16. század zenéjéig).
Ajánlott szakirodalom:
Kárpáti János: Kelet zenéje. Bp, 1981
Dobszay László: A gregorián kézikönyve. Bp, 1993
Mezey János: Korai polifónia. Bp, 1997
Gülke, Peter: Szerzetesek, polgárok, trubadúrok. Bp, 1979
Brown, Howard M: A reneszánsz zenéje. Bp, 1981
II. A barokk zene; az opera, oratórium, kantáta kialakulása és első jelentős alkotásai.
Ajánlott szakirodalom:
Palisca, C. V.: Barokk zene. Bp, 1976
Wolff, Chr: Bach. Bp, 2004
Wolff, Chr, etc: A Bach család. Grove monográfiák. Bp, 1989
Dean, V: Händel. Grove. Bp, 1987
Talbot, M, etc: Olasz barokk mesterek. Grove. Bp, 1990
III. A klasszika előzményei; a zenekari szimfónia és a vonósnégyes kialakulása; Haydn, Mozart és Beethoven művészete; az opera 18. századi története.
Ajánlott szakirodalom:
Geiringer, C: Joseph Haydn. Bp, 1970
Robbins Landon, H. C.: Mozart utolsó éve. Bp, 2001
Sadie, S: Mozart. Grove. Bp, 1987
Kerman, J – Tyson, A: Beethoven. Grove. Bp, 1986
Mozart Breviárium. Összeállította és ford. Kovács János. Bp, 1974
IV. A Lied-műfaj kialakulása, Schubert, Schumann, Mendelssohn, Chopin stb. művészete, a szimfonikus költemény kialakulása, Berlioz és Liszt zenéje (kivéve az utóbbi magyaros műveit – ezek a magyar zenetörténet során tárgyalandók), a 19. századi opera (elsősorban az olasz és német opera) története.
Ajánlott szakirodalom:
Hamburger Klára: Liszt. Bp, 1980
Hamburger Klára: Liszt Kalauz. Bp, 1986
Fischer-Dieskau, D: A Schubert-dalok nyomában. Bp, 1975
Kroó György: Berlioz. Bp, 1980
Dahlhaus, C - Deathridge, J: Wagner. Grove. Bp, 1988
Várnai Péter: Verdi Opera Kalauz. Bp, 1978
V. A 19. század utolsó évtizedeitől a századforduló, illetve a 20. század egyes mesterei: pl. Muszorgszkij, Brahms, Bruckner, Puccini, Mahler, Richard Strauss, Debussy, Ravel, Satie; a francia Hatok munkássága.
Ajánlott szakirodalom:
Erhard, L: Brahms. Bp, 1978
Blaukopf, K: Gustav Mahler. Bp, 1973
Ujfalussy József: Debussy. Bp, 1959
Batta András: R. Strauss. Bp, 1984
Szőllősy András: Arthur Honegger. Bp, 1980
VI. A 20. századi zene irányzatai, mesterei, a legfontosabb műveik (bécsi iskola, neo-stílusok, Stravinsky, szovjet-orosz zene, Messiaen, Ives, Varese, a második világháború utáni főbb irányzatok: szerializmus, elektronika, aleatória, Cage, lengyel iskola). Noha Bartók számos összefüggésben szóba kerül e szemeszter során, az ő munkásságának bemutatása (így például népzenegyűjtése, tudományos tevékenysége) jórészt a magyar zenetörténet keretei közt történik.
Ajánlott szakirodalom:
White, E. W: Stravinsky. Bp, 1976
Stravinsky, I – Craft, R: Beszélgetések. Bp, 1987
Sosztakovics, D: Testamentum. Bp, 1997
Arnold Schoenberg levelei. Ford.: Tallián Tibor. Bp, 1974
Webern, A: Előadások, írások, levelek. Válogatta és szerk. Wilheim András. Bp, 1983
Számonkérés módja:
1-5. szemeszter során kollokvium (írásbeli teszt és szóbeli felelet, 5-fokozatú osztályzat e kettő átlaga alapján). A tanulmányok végén szigorlat.
Hangversenyek, ill. operaelőadások látogatása során gyarapodik élményszerűen a jövendő zenész műismeret-repertoárja, tanulmányozhatja a különféle előadóművészi megközelítéseket; itt válik otthonossá a stílusokban, kifejezésmódokban, s itt ismerkedik meg azzal a természetes életközeggel, melybe maga is mint előadóművész, zeneszerző, zenetudós bekapcsolódni szándékozik.
Minthogy a hallgatók e tevékenysége stúdiumaik részét alkotják, hozzá kreditet is kell rendelni. 10 hangverseny/opera meghallgatásával, és a tapasztalatokról szerzett napló bemutatásával a hallgató szemeszterenként 1 kreditet szerez. A napló ellenőrzését végző tanár kérdéseket tehet fel az elhangzott művekkel vagy az előadóművészek teljesítményével kapcsolatban.
A tárgy természeténél fogva ajánlott irodalom nem jelölhető meg; a hallgatók tájékozódását az előadott művek partitúrái segítik.
Számonkérés:
A tárgy a zenetörténethez kapcsolódik, s annak szakfelelőse ellenőrzi a teljesítést, illetve jelöli ki az ellenőrzést végző oktatókat, akik a felelet és a napló alapján minősített aláírással zárják le az egyes szemesztereket.
A tárgy feladata a magyar zenei örökség ezen alapvető rétegének a tanult zenész szakmai és értelmi színvonalán való összefoglaló megismertetése. A feldolgozandó tárgykörök és ismeretanyagok egyrészt a népzene zenei, másrészt kulturális-néprajzi összetevőjét foglalják magukba:
1.) A magyar népzene stílusrétegei; hangnemi, ritmikai formai sajátságai; a népzenei lejegyzés módszere; népi hangszerek és népi hangszeres zene; a népi előadásmód; a magyar népzene fő fajtáit képviselő népdalanyag memorizálása.
2.) A magyar népzene néprajzi környezete, életmódja; a szájhagyományosság sajátságai; népzene és népszokások; a magyar népzenei dialektusok; a magyar népzene rokonsága; a magyar népzene műzenei és európai környezetében; a népzenekutatás története; a népzenegyűjtés lehetőségei és technikái; a népzene helyzete és kilátásai a XXI. században; a revival–survival problémaköre; a népzene kulturális jelentősége.
A 2 szemeszteren át heti 1 kontaktórában tanult és ugyanannyi munkaórával kiegészülő, összefoglaló népzeneismeret további fakultatív órákkal, majd a mesterfok szakszemináriumainak hallgatásával fejleszthető tovább.
Ajánlott irodalomjegyzék:
Kodály Zoltán: A magyar népzene
Bartók Béla: A magyar népdal
Vargyas Lajos: A magyarság népzenéje
Rajeczky Benjamin Írásai
Magyarország Zenetörténete I-II. kötet népzenei fejezetei
Számonkérés módja:
Mindkét szemeszter kollokviummal zárul.
Általános szakmai ismeretek és készségek
A zenei nyelv elemeinek (harmónia, forma, ellenpont) elméleti és gyakorlati elsajátítása. Míg a zeneelmélet a zenetörténeti korszakok stílusjegyeit, az azoknak megfelelő elemzési módszereket vizsgálja, a szolfézs a zenei készségek sokirányú fejlesztésével az ezen stílusokban való gyakorlati jártasságot kívánja biztosítani.
Tanegységek:
1. Reneszánsz (modális) stílus: hangsorok, hangkészlet, C-kulcsok, egyházi és világi műfajok.
2. Barokk korszak: a tonális dúr-moll nyelv kialakulása, barokk műfajok és formák, a basso continuo
gyakorlata.
3. Klasszikus stílus/1: a klasszikus harmóniai nyelv, diatónikus, kromatikus és enharmónikus modulációk.
4. Klasszikus stílus/2: a klasszikus formák – elemzések, a „szonáta-elv” a klasszikus gondolkodásban.
5. 19. század: romantikus harmóniavilág; új hangnem-kapcsolatok; distanciális elv, hangszeres és
vokális műfajok.
6. 20. század: Bartók-elemzések, 20. századi irányzatok: dodekafónia, szerializmus, stb.
Számonkérés módja:
Gyakorlati feladatok hétről-hétre szóban, írásban, vagy zongorán; szemeszterenként legalább egy írásbeli dolgozat; az 1-5. szemeszterben gyakorlati jegy.
A 6. szemeszterben szigorlat, mely írásbeli és szóbeli részből áll; a szóbeli követelményeit tételsor, és kijelölt vizsgadarabok alkotják.
A zongora a művek átfogó megismerésének, és különösen a harmóniai érzék fejlesztésének nélkülözhetetlen eszköze, melyen a hallgatónak – bármely zenei szakágban tevékenykedik – otthonosan kell mozognia, tájékozódnia. Feladat az előtanulmányok során szerzett zongora, különböző játékformák (akkord, skála, futam) gyakorlása; a biztos stílusismeret; a kottában való vertikális tájékozódás, a lapról olvasás elsajátítása. (A zongora szakirány hallgatói számára e tárgy helyett a zongorakíséret, lapról játék kötelező.)
Ajánlott szintjelző műjegyzék (záróvizsga követelménye; a kotta nélküli játék nem követelmény)
Vonós, Fúvós, Csembaló szakirányon: Bach: egy kétszólamú invenció vagy egy darab a 18 kis prelúdium sorozatból; Haydn, Mozart vagy Beethoven kisebb szonátáiból egy tétel, vagy könnyű szonatina; Bartók zongoradarabjai legalább a Mikrokozmosz IV. szintjén; vagy Bartók kortársának darabja, egy virtuóz (allegro tempó-karakterű) darab; tetszés szerinti mű kísérete, partnerrel előadva.
Orgona szakirányon: Bach: Prelúdium és fuga a Wohltemperiertes Klavier I-II. sorozatból; egy ciklikus Bach-mű három tétele vagy más önálló mű (például Kromatikus fantázia és fuga), esetleg egy versenymű egy tétele; Haydn, Mozart, Beethoven, esetleg Schubert egy szonátájának egy gyors és egy lassú tétele a Beethoven szonáták nehézségi szintjén; három különböző stílusú mű (kivéve a fenti korokat), közülük egy virtuóz jellegű és egy Bartók vagy Bartók kortársának darabja.
Ének szakirányon: mint a hangszeres szakoknál (a kíséret értelemszerűen dal-, vagy ária). A szakmai minimummal választható: Bach: 18 kis prelúdium vagy egy kétszólamú invenció; Könnyű szonatinák; Schumann: Jugendalbum, Mendelssohn: Lieder ohne Worte, Chopin: Keringők, Prelűdök; egy Bartók mű, vagy Bartók kortársának darabja.
Az értékelés módja:
Gyakorlati jegy, a 6. félévben kollokvium.
A tanulmányok közvetlen célja és egyben a végső célok elérésének egyik legfontosabb eszköze a tanítvány hangverseny-tevékenysége. A hangversenyek nem csak impulzust adnak a tanítványnak az intenzív munkára, nem csak jól érzékelhető szakaszokra bontják a több éves tanulmányt, s nem csak az előrehaladás ellenőrzését segítik, hanem egy belső érlelődés fontos állomásai. A mű, annak előadása egy hangversenyen kapja meg „végleges”, egyszeri arculatát; itt válik egész a részekből, és itt sugárzik vissza az egész a részekre. Mivel a zene időbeli művészet, csak a ténylegesen átélt, a mű által meghatározott időben igazolódik mind annak érvényessége, mely a gyakorlásban felhalmozódott. A hangverseny eredményeként alakul ki és fejlődik tovább magában a tanítványban is az integrált kép mind a műről, mind a zene és zenélés lényegéről.
A számonkérés módja:
Az alapkövetelmény szemeszterenként legalább egy hangversenyen való közreműködés szóló vagy kamarazenei produkcióban. A hangversenyek tényleges számát, gyakoriságát, műsor-összeállítását, terjedelmét a tantárgyi programok határozzák meg. A hangverseny megtartását a növendék tanárja – az előadás minőségét is mérlegelve – háromfokozatú (minősített) aláírással ismeri el.
A kortárszenei gyakorlat célja az új társas-zenei formációkban, többnyire szabadon választott hangszerekkel (köztük ütőhangszerekkel vagy hangkeltő eszközökkel) előadott vagy szabályozottan improvizált művek megszólaltatása, valamint a kortárs zenei notáció eljárásainak megismerése. Az új társas-zenei formációk utóbbi évtizedekben kialakult speciális formációja az un. ensemble-játék, amelyre e tárgy keretében lehet felkészíteni a hangszereseket. Az egyéb, sok esetben darabról-darabra változó összetételű formációkban pedig azok a hallgatók is alapvető gyakorlati ismeretekre tehetnek szert a kortárs zenei együttjáték tekintetében, akik a professzionális hangszeres tudást igénylő ensemble-játékban nem tudnak részt venni.
Ajánlott irodalom:
Bármely ensemble-ra vagy nagyobb méretű kamaregyüttesre írott mű az alábbi XX. századi klasszikus és kortárs szerzők műveiből: Berg, Berio, Boulez, Cage, Donatoni, Feldman, Kagel, Kurtág, Ligeti, Lutoslawski, Maderna, Messiaen, Reich, Schönberg, Stockhausen, Stravinsky, Varèse, Webern, Chr. Wolff
Szabad hangszeres összeállítású kamaraművek: elsősorban Cage, Cardew, Reich, Rzewski, Wolff művek; Sáry László: Kreatív zenei gyakorlatok
Értékelés módja:
Mindkét szemeszterben gyakorlati jegy.
