A tárgy feladata:
A zenészek egyetemi szintű oktatásának fontos kiegészítő része olyan stúdiumok sora, melyek a művelődés széles területén nyújt nekik a középiskolánál magasabb szintű tájékozódási lehetőséget. Számolni kell ugyanis azzal, hogy – más egyetemi hallgatókkal szemben – a hivatásos zenész kisgyermek kora óta napi 4-5 vagy még több órában hangokkal foglalkozik, középiskoláját többnyire szakiskolában végezte. Ugyanakkor a zenei munka erős szellemi dimenziója a történelem folyamán mindig fogékonnyá tette művelőit más művészetek és szakmák előtt. E stúdiumok funkciója azonban nem az, hogy egy meghatározott ismeretkörrel járuljon hozzá a zenei tárgyakhoz, hanem az, hogy általában a tágítsa a hallgató intellektuális és érzelmi horizontját, egyben ellensúlyozza is a zenei tanulmányok egyoldalúságait. A hallgató hangszerének adottságai és egyéni tehetsége jelentős szerepet játszik annak eldöntésében, hogy a kultúra melyik területéről akar magasabb szintű tapasztalatokat szerezni.
Éppen ezért az egyetem több kulturális területet megnyit a hallgatók előtt, melyekből mintegy kötelezően választható tárgy-együttesből a hallgató alakíthatja ki a kurrikulumot. A pusztán közművelődési szint túlhaladását a szakma legjobb szakembereinek meghívásával kell elősegíteni. Emiatt a tárgyért felelős oktató megjelölésén túl nem kívánatos állandó oktatók alkalmazása, mert ez vagy a szakszerűség megőrzése ellen hatna, vagy – alacsony óraszámok tudomásul vételével – az egyetem számára gazdaságtalan lenne. Az azonban kívánatos, hogy bizonyos stúdiumok bevált vendégelőadók visszahívásával ismét és ismét megjelenjenek a tanévi programokban.
A kurzusok tárgyát úgy kell meghatározni, hogy az anyagban való elmélyedésre alkalmat adjon. A lehetséges tárgykörök:
- művészettörténet
- szövegértés és -fogalmazás (stilisztika)
- verstan
- színháztörténet és dramaturgia
- művelődéstörténet
- egyháztörténet
- a magyar irodalmi nyelv
- irodalomtörténet és műelemzés
- néprajz
- várostörténet
- eszmetörténeti mozgalmak
- általános stílustörténet
A szakirodalom a meghirdetett témához igazodik. Példaképpen néhány alapmű:
Magyar Értelmező Kéziszótár
Arany János tanulmányai
Szepes Erika – Szerdahelyi István: Verstan. Budapest, 1998.
Mezey László: Deákság és Európa. Irodalmi műveltségünk alapvetésének vázlata. Budapest, 1979.
Győrffy György: István király és műve. Budapest, 2000.
Aradi Nóra – Marosi Ernő – Beke László: A magyarországi művészet története. Budapest, 1987.
Marosi Ernő: A középkor művészete. Budapest, 1998.
Számonkérés módja:
Az egyetem évente 4-5, egyenként 1 kredit értékű (heti 1 kontaktóra és 1 további munkaóra) kurzust hirdet, melyből a hallgatók (évfolyamra való tekintet nélkül) választhatnak. A hallgatónak a BA ciklusban 4 kreditet kell szereznie.
Az egyes kurzusok végén gyakorlati jegy.


